All Shall Burn címmel egy új EP-vel jelentkezett november 22-én a szimfo-metalos svéd Eleine. A frontasszony nevét viselő svéd zenekar története 2011-ig nyúlik vissza. Ekkor Madeleine “Eleine” Liljestam felvette a kapcsolatot a Cardiac Records vezérigazgatójával. Miután a férfi követni kezdte a munkásságát és belehallgatott a dalaiba, úgy döntött, együtt szeretne dolgozni az énekesnővel.

2012-ben csatlakozott a projekthez Rikard Ekberg, mint gitáros és Eleine-hez hasonlóan dalszerző. Közösen folytatták a dalírást, és miután már elkészült egy album fele, keresgélni kezdtek megfelelő tagok után. Hamarosan kiegészültek Sebastian Berglund billentyűssel, David Eriksson dobossal és Andreas Mårtensson basszerossal, akikkel elsőként két kislemezt rögzítettek (Gathering Storm, Land Beyond Sanity). Végül belevágtak debütáló albumuk felvételébe, amely Elenie címen jelent meg 2015-ben.

A második lemezre három évet kellett várni, így az Until The End korongon némileg módosult a felállás: David Eriksson dobos, illetve Andreas Mårtensson basszeros már nem tagja a bandának, helyettük Ludwig Dante gitáros és Anton Helgesson basszusgitáros érkezett. Ez a formáció rögzítette az All Shall Burn EP-t, melyen a Rammstein klasszikusának számító Mein Herz Brennt szimfonikus átirata is megtalálható. Az Eleine jövő márciusban pedig Budapestre jön a Myrath vendégeként.

A koncert Facebook oldala

Eleine – All Shall Burn EP
(November 22 – Black Lodge)

01. Enemies
02. All Shall Burn
03. Mein Herz Brennt
04. Hell Moon (We Shall Never Die) (szimfonikus verzió)
05. All Shall Burn” (szimfonikus verzió)