Visszaút címmel egy vadonatúj klipes dallal jelentkezett a modern metalos Down For Whatever, az év utolsó budapesti nagykoncertjük pedig november 2-án lesz az Akvárium Klubban. Köztudott, miszerint a srácok javában dolgoznak vadonatúj tételeiken, hiszen a közeljövőben új albummal is készülnek. Az újdonság előfutára egyébként a Talán című szám volt, ami hamar belopta magát a célközönség kegyeibe. A Diószegi Kiki vezette formáció egyébként egy ideje már elkezdte felcsigázni rajongótáborát, ugyanis bejelentették, hogy hamarosan újabb nótát hoznak nyilvánosságra.

Az eredetileg holnapra tervezett premiert viszont előrehozták, így a nagyérdemű már szem-és fültanúja lehet a Visszaút névre keresztelt szerzeménynek, mely dal viszonylag rövid időn belül vált közönségkedvenccé.

A zenekar egyébként a napokban jelentette be az őszre vonatkozó fellépéseit, melynek során mi is nagy örömmel értesültünk arról, hogy idén Vajdaság sem marad ki a jóból, ugyanis novemberben Temerint és Zentát is megmozgatják majd. Zúzásra fel!

10.12. – Nyíregyháza @ Club Hollywood *
10.19. – Szolnok @ Váróterem *
10.23. – Nagyvárad @ Moszkva kávézó
10.24. – Székelyudarhely @ Fészek
10.25. – Temesvár @ Manufactura
10.26. – Kiskunfélegyháza @ Rocktár *

11.02. – Budapest @ Akvárium Klub
11.08. – Temerin @ Road House
11.09. – Zenta @ Mojo Club
11.14. – Szeged @ JATE Klub
11.15. – Szombathely @ Végállomás Klub *
11.16. – Sopron @ Hangár Music Garden *
11.23. – Dunaszerdahely @ Soul Hunter Music Club
11.29. – Székesfehérvár @ Nyolcas Műhely
11.30. – Szekszárd @ Szekszárdi Est *
12.07. – Esztergom @ Sportalsó *
12.14. – Győr @ Bridge Klub *
12.20. – Debrecen @ Roncsbár *

* A Dorothy vendégeként

2017. április 22-én jelent meg a Down for Whatever első nagylemeze, a White Light. A zenekar 2015 elején alakult, és a banda létjogosultságát méltán tükrözi, hogy 2016. október 31-én, az éves Gumizsiráf díjátadón elhozták az első díjat az Ifjú Titánok kategóriájában. A díj elnyerése után stúdióba is vonultak, melynek végeredménye a 2017-ben megjelent album.