Hexed címmel március 8-án jelent meg a tizedik Children Of Bodom stúdióalbum, a 2015-ös I Worship Chaos lemez folytatása. Ezen a lemezen mutatkozott be Daniel Freyberg gitáros, aki 2016-ban csatlakozott a bandához. Történt ugyanis, hogy a 2015-ös I Worship Chaos album felvétele előtt a zenekar megvált Roope Latvala gitárostól, majd a 2015-ös bulikon Antti Warman gitáros (Janne billentyűs öccse) segítette ki a csapatot, de 2016-tól újra teljessé vált a legénység. A stockholmi születésű, 36 éves Daniel a finn Norther tagja volt 2010 és 2012 között, de a Naildown zenekar révén is ismerős lehet. Freyberg a 2016. február 4. és 8. között megrendezendő 70,000 Tons of Metal Cruise cirkáló-fesztiválon mutatkozott be a Children Of Bodom színeiben.

A banda hivatalos bejelentése szerint azonban úgy tűnik, hogy csupán Daniel Freyberg gitáros marad a frontember Alexi Laiho mellett, Janne “Warman” Wirman billentyűs, Henkka “Blacksmith” Seppälä basszer és Jaska Raatikainen dobos távozik a csapatból. A hivatalos közlemény szerint feloszlástól nem kell tartani, a két megmaradt tag a későbbiekben jelzi majd a hogyan-továbbot. Mindenesetre beszédes, hogy a 2020-as Tuska fesztiválra meghirdetett spéci ‘Hate Crew Deathroll’ koncertet is lemondták. A Children Of Bodom jelenlegi felállásának az utolsó koncertje december 15-én lesz a Helsinki Ice Hallban.

A banda 2015-ös I Worship Chaos lemezéről ITT olvashattok bővebben.