This House Is Not For Sale címmel november 4-én jelenik meg a Bon Jovi tizennegyedik nagylemeze. Elmondható, hogy a zenekarnál új korszak kezdődik a John Shanks producerrel rögzített friss lemezzel, mert ez lesz az első albumuk, amelyen már nem lesz hallható egyetlen téma sem az ex-gitárostól, a 2013-ban távozott Richie Samborától. Az esethez hozzátartozik, hogy Sambora már a tavaly kiadott Burning Bridges lemezen sem szerepelt (egyetlen dal társszerzője volt), de az nem sorolható hivatalos soralbumnak, csupán egy kényszeralbum volt, amellyel több, mint három évtizedes üzleti kapcsolat szakad meg a Bon Jovi és a Mercury kiadó között. A novemberben érkező lemezen Sambora helyén már Phil Xenidis, azaz Phil X játszik. A felállás ezt leszámítva változatlan, vagyis Jon Bon Jovi további társai David Bryan billentyűs és Tico Torres dobos, a basszustémákat pedig a több mint két évtizede a banda állandó alkalmazottjaként dolgozó Hugh MacDonald játszotta fel. A lemez címadó dalához már klip is készült, most újabb klip érkezett, melyet a Knockout dalhoz forgattak. Az albumhoz kapcsolódó turné indulása 2017 elejére várható.

Bon Jovi – This House Is Not For Sale
(November 04 – Island/UMG)

01. This House Is Not for Sale
02. Living With The Ghost
03. Knockout
04. Labor Of Love
05. Born Again Tomorrow
06. Rollercoaster
07. New Year’s Day
08. Devils In The Temple
09. Scars On This Guitar
10. God Bless This Mess
11. Reunion
12. Come On Up To Our House

A Deluxe verzió bónuszdalai
13. Real Love
14. All Hail The King
15. We Don’t Run
16. I Will Drive You Home
17. Goodnight New York