Infinite Entanglement címmel 2016. március 1-jén jelent meg az egykori Iron Maiden, Wolfsbane frontember Blaze Bayley nyolcadik szólóalbuma. Az énekes egy különleges sci-fi koncepciót ötlött ki a lemez témájaként és a folytatásra sem kell már sokat várnunk, Endure And Survive (Infinite Entanglement Part II) címmel március 3-án jelenik meg a sci-fi trilógia második része. Bayley a brit Absolva zenekar tagjaival, Chris Appleton gitárossal, Martin McNee dobossal és Karl Schramm basszerrel vette fel az új lemezt. Az album felvételei 2016 októbere és decembere között zajlottak, a birminghami Robannas Stúdióban, Bayley és Chris Appleton producelésében. A keverést Miguel Seco, a maszterizálást pedig Ade Emsley (Iron Maiden, Tank, Phil Campbell) végezte. Az új album borítóját ezúttal is Andreas Sandberg készítette, Christopher Steenstrup tervei alapján (a két grafikus nem mellesleg tervbe vett egy Blaze Bayley-videójátékot is). A frontember a 2017-es évre vonatkozó európai dátumait is közzétette. Magyar buli nem lesz, Bécsben és Pozsonyban azonban elcsíphető lesz.

Az Absolva tagjai mellett azonban további neves vendégzenészek is szerephez jutottak az ‘Endure And Survive’ albumon – ilyen Luke Appleton (Iced Earth / Absolva) vokalista, Michelle Sciarrotta – akusztikus gitáros / szinkron-színész, Jo Robinson, Mel Adams és Liz Owen háttér-énekes, Thomas Zwijsen akusztikus gitáros, Anne Bakker hegedűs, Corvin Bahn (Uli Jon Roth) harmónikás, Aine Brewer szinkron-színész és Rob Toogood vokalista.

BLAZE BAYLEY – Europe 2017

FEBRUÁR
11TH MT, Gzira, The Orpheum
18TH UK, Ballymena, Diamond Rock

MÁRCIUS
1st UK, Glasgow, Ivory Blacks
2nd UK, Newcastle, Trillians
3rd UK, Grimsby, Yardbirds Rock Club
4th UK, Manchester, Sound Control
5th UK, Birmingham, Roadhouse
9th UK, Cardiff, Fuel
10th BE, Verviers, Spirit of 66
11th FR, Paris, Le Petit Bain
12th BE, Deinze, Café Elpee
18th FR, Luynes, Le Korigan
19th ES, Barcelona, Salamandra 2
21st ES, Oviedo, Franelrock
22nd ES, Madrid, Club Moby Dick
23rd ES, Lleida, Café Del Teatre
24th ES, Valencia, Sala Fussion
25th ES, Irun, Tunk
26th ES, Zaragoza, King Kong
30th IT, Vercelli, Officine Sonore
31st CH, Saint-Maurice, Manoir Pub

ÁPRILIS
1st FR, Nancy (Pagney D-B), Chez Paulette
2nd UK, Edinburgh, Corn Exchange, Heavy Scotland festival
7th FR, Grenoble, L’Amperage
8th FR, Clermont-Ferrand (Mozac), Salle De L’Arlequin
9th DE, Renchen, Come Inn
13th DE, Krefeld, Kulturampe
14th NL, Leiden, Gebr De Nobel
15th DE, Grossefehn, Schlappohr Rockkneipe
16th NL, Helmond, Muziekcafe
20th DE, Hamburg, Bambi Galore
21st DE, Siegen, Vortex 22nd DE, Balingen, Sonnenkeller
23rd DE, Konstanz Rockbar
26th SI, Ljublijana, Orto Bar
27th AT, Bécs, Viper Room
28th SK, Pozsony, Rock Café

29th CZ, Brno, Melodka
30th Czech, Pilsen, Serikovka

MÁJUS
4th PL, Wroclaw, Liverpool Klub
5th PL, Tychy, Underground
6th PL, Stalowa Wola, Labirynt Club
7th PL, Olsztyn, Nowy Andergrant
9th LT, Kaunas, Klubas Lemmy
10th LV, Riga, Nabaklab
11th EE, Tallinn, The Tapper
12th FI, Helsinki, On The Rocks
13th FI, Mikkeli, Kulttuuritalo Tempo
14th FI, Tampere, Jack The Rooster
19th FI, Lappeenranta, Mobar
20th FI, Mantyharju, Bar Krouvi
21st FI, Mantyharju, Bar Krouvi (acoustic)
24th SE, Strangnas, Garage
26th NO, Fosser, Oak Metal Club
27th SE, Falkenberg, Downtown

JÚLIUS
28th RS, Belgrade, Club Fest
29th BA, Sarajevo, Cinemas Sloga
30th BA, Mostar, OKC Abrasevic

AUGUSZTUS
5th UK, Oxford, Oxrox Alive

Blaze Bayley – Márciusban jön a sci-fi trilógia második része

Blaze Bayley – Endure And Survive
(Infinite Entanglement Part II)
(Március 03 – Blaze Bayley Recording)

01. Endure And Survive
02. Escape Velocity
03. Blood
04. Eating Lies
05. Destroyer
06. Dawn Of The Dead Son
07. Remember
08. Fight Back
09. The World Is Turning The Wrong Way
10. Together We Can Move The Sun