Közel ötven évvel ezelőtt egy mennydörgéssel és távoli harangzúgással indult, majd belekezdtek abba az irtózatos riffbe amely megrengette a világot. A valaha volt legkeményebb rockhangzás csendült fel. Abban a pillanatban megszületett a Heavy Metal egy birminghami fiatal csapattól, akik éppen csak kinőttek a tinédzserkorból. Idén azonban bekövetkezett a vég, minden idők legnagyobb metál bandája, a Black Sabbath 2017. február 2-án és február 4-én (erről a koncertről ITT írtunk élménybeszámolót) két birminghami koncerttel zárta a The End turnét és végleg elköszönt a rajongóktól. Sajnos ezzel nemcsak a koncertsorozat, hanem egyben a csapat pályafutása is befejeződött. Ozzy Osbourne, Tony Iommi, Geezer Butler, illetve két kisegítőjük, Tommy Clufetos és Adam Wakeman a mostani állás szerint bizonyosan nem indul többé hagyományos turnéra.

Február 4-én a Genting Arenában azonban a kamerák is forogtak, a The End Of The End című koncertfilm pedig a mozik műsorára is felkerült. A filmet szeptember 29-én, este 9-kor a budapesti Uránia Filmszínházban mi is megcsodálhattuk a mozivásznon, november 17-étől azonban akár a DVD lejátszóba is betehetjük majd a filmet, ugyanis a The End Of The End című koncertfilm DVD, Blu-ray, 2CD és 3LP változatban is megjelenik. Az élő felvétel mellett színpad mögötti jelenetek és stúdiós momentumok is lesznek a mozikban is világszerte bemutatott filmben. A Paranoid nóta felvételét máris megnézheted!

DVD+CD és Blu-ray+CD
(+2 CD, 3LP)

Black Sabbath
Fairies Wear Boots
Under The Sun / Every Day Comes And Goes
After Forever
Into The Void
Snowblind
Band Intros
War Pigs
Behind The Wall Of Sleep
Bassically / N.I.B.
Hand Of Doom
Supernaut / Sabbath Bloody Sabbath / Megalomania
Rat Salad / Drum Solo
Iron Man
Dirty Women
Children Of The Grave
Paranoid

Extrák – The Angelic Sessions:
The Wizard
Wicked World
Sweet Leaf
Tomorrow’s Dream
Changes