A napokban olvashattatok egy interjút Árposszal az Overcast énekesével. ( Ha nem tettétek meg IDE KATTINTVA lehet pótolni) Akkor kiderült milyen változásokon megy most keresztül a zenekar, illetve szó volt róla, hogy még a héten érkezik a csapat egy videoklippel, melyet most meg is mutatunk nektek.“A zenekar életét közvetve és közvetlenül érintő mindennapos küzdelmek fényében az eredetileg a bezártság reménytelenségéről íródott Akaratlan című dalunk teljesen új értelmet kapott, mivel ijesztően sok közös pontot fedeztünk fel egy mára már korántsem fiktív élethelyzettel.

A forgatás külsős stáb bevonása nélkül, teljesen ad-hoc jelleggel kezdődött. A dal adta magát, a különös megvilágítás és a koncepció pedig menet közben alakult ki. A végeredményt látva nagyon úgy tűnik, hogy a dal mellett egy kapcsolódó vizuális megerősítés is kikívánkozott belőlünk.

A közelmúlt eseményei magukkal hozták a képi világ kialakítását. Egyszerű eszközökkel dolgoztunk a saját próbatermünkben és ez a bunkerlégkör meglepően jól passzolt a nyomasztóan vészjósló hangulathoz, még, ha a végeredményben a helyszín nem is lett felismerhető.

Az akaratlan egyben a legutóbbi, 2017 év végén megjelent kislemezünk (A.K.A.R.A.T.L.A.N.) címadó tétele és talán egy új irányt is előrevetít, bár ez a mi esetünkben – szokás szerint – totálisan kiszámíthatatlan.”

Következő Overcast koncert: 2019.04.13. Budapest, Rocktogon:
https://www.facebook.com/events/397974247680322/

A zenekar FB és Insta oldalai:
https://www.facebook.com/OvercastMusicHungary/
https://www.instagram.com/overcast.music.hungary/

Youtube csatorna:
https://www.youtube.com/channel/UCN5bomEYJgvbpW7Fcvg2L1g

Spotify:
https://open.spotify.com/artist/5jc9PxfeTCX0kE7NYMDpm8

Soundcloud:
https://soundcloud.com/overcastmusichungary