Március 25-én a tatabányai Roxxy Music Caféban játszik az idén 20 esztendős Agregator, ahol nem csupán az új albumot felvezető vinyl kislemez lesz kapható, de szerepelhetsz is az egyik új daluk refrénjében.

„20 éve kezdődtünk Tatabányán és idén jön ki jelen évtized valószínűleg egyetlen Agregator nagylemeze. Így aztán itt az alkalom, hogy együtt ünnepeljük meg az elmúlt évek közös élményeit és emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek velünk az úton.

Az új lemezen lesz egy dal – “Az egésztől innen – mindenen túl” ami erről szól és azt mondjuk – gyere, énekeld fel a refrénjét március 25-én Tatabányán, a Roxxy-ban!!! Légy része a bűnös sakálvokál kórusnak – aztán meg is iszunk majd ott valamit együtt 🙂

Emellett, ott és akkor jelenik meg az első felvezető kislemez, a “Hol a senki jár” – ami, ha már kislemez, akkor fizikailag 7″ vinyl testbe zárva, ahogy kell. De, hogy a kortárs formátumok se maradjanak ki, meglesz helyben a hozzá készült szöveges video premiere is.

Ahogy leszáll az este, kezdetét veszi a rock/metal buli – az elmúlt két évtized gót/dark/death metal remekeivel, és múltunkat ismerve a ’90-es évek hazai hard rock gyöngyszemei sem maradnak ki a mulatságból, ami eltart egészen az első hajnali vonatokig.

A lényeg, köszönünk mindent és várunk március 25-én Tatabányán, a Roxxy Music Café-ban! Hallasd a hangod a lemezen – ünnepeld velünk az undergroundot és a részeseit!”