A black metalos szigetvári Aetherius Obscuritas még 2002-ben jött létre, nem nehéz tehát kiszámítani, hogy a banda idén a jubileumi 15. életévébe lépett. 2 demó, 5 nagylemez, 1 split kiadvány, 2 single, és sok-sok válogatáslemezes szereplés jelzi rögös útjukat, a jubileum jegyében pedig Destiny: Unknown címmel egy friss nótát mutattak be.

“A zenekar 2002-es indulása óta rengeteg esemény történt, nagyon jó ezeket a pillanatokat felidézni, visszaemlékezni: a koncerteket, a stúdióban töltött időket, a közös munkát hazai és külföldi zenészekkel. 2 demó, 5 nagylemez, 1 split kiadvány, 2 single, és sok-sok válogatáslemezes szereplés… Azóta eltelt 15 év, amit talán nem is lehetne jobban megünnepelni, mint egy vadonatúj, jubileumi dallal.

Mintha csak tegnap jelent volna meg a bakelites, 10 éves jubileumra készült single, Az utolsó hangos ének, pedig 5 éve már ennek, és annak, hogy azt hittem akkor és ott, hogy az AO elcsendesedik. Amit azóta két lemez is követett! Rá kellett jönnöm, nem fogunk elcsendesedni, itt üvöltünk a mai nap is, ezzel a friss dallal, kibontunk egy üveg bort, és ünnepelünk – tartsatok velünk!

Majdnem kifutva az időből, de végül Zsonnal összehoztuk, hogy évfordulóra elkészüljön a dal és hozzá a videoklip.
A felvételek 2016. december és 2017 január között készültek, a gitár soundot pedig a Gutted-os Drótos Gábornak köszönheti a zenekar. A képanyagot 2017 októberében rögzítettük.”