Talán senki sem számított rá, ám mégis bekövetkezett: 2014 volt az Accept történetének eddigi legsikeresebb éve. Az eredetileg 1971-ben alakított német heavy metal zenekar 2009-ben támadt fel Mark Tornillo énekessel az élen, majd a Blood Of The Nations és a Stalingrad lemezek után 2014-ben Blind Rage címmel adott ki stúdióalbumot. Ez a lemez pedig igazán nagyot szólt: számos előkelő slágerlistás helyezés mellett az első helyig jutott az egyik legnagyobb lemezpiacnak számító Németországban ill. Finnországban, és az év lemezévé választották a Metal Hammer, a Hard Rock és a Sweden Rock magazinokban. Nem csoda, hogy a banda két éve gyakorlatilag szinte szünet nélkül turnézik. Naná, hogy a bulik során a kamerák is forognak, így aztán Restless And Live címmel januárban koncertanyaggal jelentkezik az Accept. A Blu-ray/DVD és 2CD összeállítású élő csomag anyagát a 2015-ös Bang Your Head! fesztiválon rögzítették Balingenben. Előzetesként már megnézhető a DVD-ről a Stampede, illetve a Restless And Wild nóta felvétele, azt pedig ne feledjétek, hogy március 5-én a Sabaton társaságában érkezik majd Budapestre a német metal legenda.

A Sabaton, Accept, Twilight Force turné budapesti állomása március 5-én lesz a Barba Negra Music Clubban.

Early bird jegyár: 9000 Ft.  Jegyek –
 katt ide!

A koncert Facebook oldala

sabaton flyer 20161021

Accept – Restless And Live DVD-Blu-ray /2CD (4LP)
(Január 13 – Nuclear Blast)

Blu-ray / DVD
01. Stampede 
02. Stalingrad 
03. London Leatherboys
04. Restless And Wild 
05. Dying Breed 
06. Final Journey 
07. Shadow Soldiers
08. Losers And Winners 
09. 200 Years
10. Midnight Mover
11. No Shelter
12. Princess Of The Dawn
13. Dark Side Of My Heart
14. Pandemic 
15. Fast As A Shark 
16. Metal Heart 
17. Teutonic Terror
18. Balls To The Wall

CD1
01. Stampede 
02. Stalingrad 
03. Hellfire
04. London Leatherboys 
05. Living For Tonite
06. 200 Years 
07. Demon’s Night
08. Dying Breed
09. Final Journey
10. From The Ashes We Rise
11. Losers And Winners
12. No Shelter
13. Shadow Soldiers
14. Midnight Mover 

CD2
01. Starlight
02. Restless And Wild
03. Son Of A Bitch
04. Pandemic
05. Dark Side Of My Heart
06. The Curse
07. Flash Rockin’ Man
08. Bulletproof
09. Fall Of The Empire
10. Fast As A Shark
11. Metal Heart
12. Teutonic Terror
13. Balls To The Wall

4LP (140g, 33 RPM)
Side A
01. Stampede 
02. Stalingrad 
03. Hellfire
Side B
01. London Leatherboys 
02. Living For Tonite
03. 200 Years 
04. Demon’s Night
Side C
01. Dying Breed
02. Final Journey
03. From The Ashes We Rise
Side D
01. Losers And Winners
02. No Shelter
03. Shadow Soldiers
04. Midnight Mover 
Side E
01. Starlight
02. Restless And Wild
03. Son Of A Bitch
04. Pandemic
Side F
01. Dark Side Of My Heart
02. The Curse
03. Flash Rockin’ Man
Side G
01. Bulletproof
02. Fall Of The Empire
03. Fast As A Shark
Side H
01. Metal Heart
02. Teutonic Terror
03. Balls To The Wall