2016. december 5-én jelent meg a Deezer rendszerén, majd december 12-től minden digitális platformon és exkluzív limitált digipak CD+DVD kiadványként – a regényíró eredeti grafikáinak felhasználásával készült igényes csomagolásban – is napvilágot látott  Barcsik Vali „A kis herceg”című lemeze a Hammer Records Records / Hammer Music gondozásában. A kilencvenes évek elején-közepén született, Antoine de Saint-Exupéry könyve alapján megírt, színházi előadásokat is megélt zenés darab – ami akkoriban csak kazettán jelent meg és mindennemű reklám nélkül 160 ezer példányban (!) talált gazdára  – most méltó kiadásban felújított, újrafelénekelt és áthangszerelt, valamint három tétellel kibővített változatban jelent meg CD-n. A lemezanyag összes dalához a Sebaj Tóbiás és Zénó sorozatokat is készítő Cakó Ferenc (Érdemes és Kiváló Művész) világhírű homokanimátor, animációsfilm rendező, festőművész készített filmet, ami a kiadvány DVD mellékletén kapott helyet.

A sokoldalú, énekes-billentyűs-zeneszerző Barcsik Vali nem lehet ismeretlen a hazai pop, rock, metal zenei színteret ismerők számára, hiszen számos Napoleon Boulevard sláger fűződik a nevéhez, leghíresebb talán a „Legyetek jók, ha tudtok”,  amely az ő előadásában szólal meg. Később a progresszív metalos Twin Peaks-ben, és a jazzes-soul-os Menetközben nevű formáció élén tűnt fel, de dolgozott Csepregi Éva és Cserháti Zsuzsa dalszerzőjeként, később pedig a zongoraművész Szentpéteri Csilla lemezein. Zenéket írt a Maugli, a dzsungel fia, a Mátyás a csillagok között, és aHányszor mondjam még című darabokhoz. Részt vett a Solaris Fusion és a Nostradamusprodukciókban, majd megírta a Komáromi Lovas Színház által előadott „A hét vezér” című rockoperát.

A kis herceg felvezetéséhez a november végén publikált, „A róka” című dalhoz készített klip szolgált, majd további kedvcsinálónak a „A pilóta”, a fizikai megjelenéshez időzítve pedig a „Búcsúzom”tételeket bemutató homokanimációs kisfilmek érkeztek. A teljes mű video felvételeit Mundrucz Tamás készítette.

A róka (hivatalos video)

A pilóta (hivatalos video)



Elbúcsúzom (hivatalos video)
 

A zenemű két tételéhez („A róka”, „Elbúcsúzom”) angol verzió is készült, ezek műfordítását Káli-Rozmis Károly és Barbara jegyzi, a „Pilóta” pedig Szalma Zsófia fordításában, franciául kerül majd fel a youtube-ra.

A lemez stúdiómunkálatai a Magma Stúdióban folytak, a keverést, masteringet Tost-Nagy Pétervégezte.

felállás:

Barcsik Vali: zene, szöveg, billentyűs hangszerek, ének, vokál
Tost-Nagy Péter: gitár, hangmérnök
Cakó Ferenc: forgatókönyv író, rendező
Mundrucz Tamás: vezető operatőr, vágó