Január 7-én, Santa Monica-i otthonában, 67 éves korában elhunyt Neil Peart, a kanadai Rush dobosa és szövegírója. A halál oka agydaganat, a család szóvívője, Elliot Mintz a Rolling Stone-nak számolt be arról, hogy a virtuóz játékáról is ismert dobos már jó három éve harcolt a rákkal. A betegsége egyáltalán nem volt köztudott, de mivel a Rush 2015-ben gyakorlatilag feloszlott (csak akkor nem mondták ki), ő pedig teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, így ez annyira nem meglepő.

Neil Peart 1952-ben született az ontariói Hamiltonban. Tizenévesen kezdett dobolni elsősorban olyan brit zenészek hatására, mint John Bonham vagy Keith Moon, később azonban beleásta magát a jazz rejtelmeibe is. Számos korai próbálkozás után végül a Rushban találta meg végleges zenekarát Geddy Lee és Alex Lifeson oldalán, akikhez 1974-ben lépett be, de az általános közhiedelemmel ellentétben még a banda lemezes korszakát tekintve sem számított alapembernek: második nagylemezükön, az 1975-ös Fly By Nighton szerepelt először.

A kanadai Rush 1968-ban alakult és fennállásuk 50 éve alatt a világ klasszikus rockzenekarainak palettáján a legelőkelőbbek között foglaltak helyet. Neil Peart nem volt a Rush alapítótagja, egy erősen Led Zeppelin-hatású lemezt még nélküle vett fel a kanadai rockzenekar, de 1974-es beszállása után alapvetően változott meg a zenekar, és lettek a progresszív rock színtér egyik úttörői. Peart ráadásul nem csak a dobosa, hanem a szövegírója is lett a zenekarnak, már az első vele rögzített lemezen is, amivel azonnal elnyerték a kanadai Grammy, a Juno Awards ígéretes zenekar kategóriájának díját. Az 1976-os 2112 lemezzel a zenekar kultstátuszba emelkedett, elismertségük évről évre nőtt, az 1981-es Moving Pictures pedig rádiós szupersztárokká tette őket elsősorban Észak-Amerikában. Innentől fogva útjukat arany és platina szegélyezte.

1997-ben egy autóbalesetben elhunyt a lánya, majd 10 hónapra rá a felesége is meghalt rákban. Ekkor az is kétséges volt, hogy újra elkezd-e zenélni. Peart azonban nem az önpusztításba menekült, hanem elindult egy amolyan öngyógyító motoros túrára egy BMW R1100GS-sel. Az akkor szerzett élményeiről és ahogyan út közben azon rágódott, hogyan tudná összeszedni élete darabkáit, a Ghost Rider: Travels on the Healing Road című könyvében írt. Hónapokat, összesen 88 ezer kilométert motorozott az Egyesült Államokban egyedül. A túra után visszatért a zenekarba, de még előtte újraházasodott, elvette a zenekar fotósát, és született is egy lánya tőle.

Peart játéka dobosok számos nemzedékére gyakorolt felbecsülhetetlen hatást a ’70-es évek közepe óta, általános vélekedés szerint minden idők egyik leghatalmasabb rockdobosa volt, aki teljesen kiszámíthatatlan, jazzes beütésű, ugyanakkor páratlanul erőteljes játékával egészen 2015-ös visszavonulásáig utolérhetetlen etalonnak számított.

Nyugodjék békében!