Április 12-én jelenik meg a kanadai Numenorean második albuma, az Adore. Eddig két beharangozó dal jelent meg az albumról, és ezek alapján megállapítható, hogy valamelyest eltértek a korábbi stílusuktól. Míg az első demójukon, valamint a 2016-os bemutatkozó albumukon hardcore-ral vegyített black metalt játszottak, addig az eddig megjelent két dal inkább black metallal vegyített metalcore. A különbség nem valami nagy, de érzékelhető. Mindenesetre abszolút kijelenthető, hogy megvan a saját hangzásuk/stílusviláguk, ez pedig ugyan úgy visszaköszön az új szerzeményekben, mint a régiekben. Hozzáteszem, ritka az, hogy a kezdetektől egy bandának ennyire sajátos hangzása van. Reméljük, nagy karrierre utal – de hát ezt mi sem igazolja jobban, mint a Season Of Mist-hez való leszerződésük.

VTX