20110111_sziget_fesztival

A Sziget közterületi díjáról

"Örülünk, hogy végre lehetőségünk nyílik egyeztetni a főpolgármester úrral, s reméljük, sikerül megnyugtató megoldást találni" – reagált a Sziget sajtóirodája Tarlós István sajtótájékoztatóját követően. Mint elmondták, a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, egy félreértésről van szó, azonban már világos, hogy egy, a közterületek értékét nézve hibás számítási modell eredményeként adódtak ezek az irracionális összegek és remélik, hogy sikerül majd ezt tisztázni. „Elképesztően irreális, ugyanis, hogy egy hétre több pénzért...
20110111_sziget_fesztival

A főváros közterület-használati díjat kér a Sziget Fesztivál rendezőitől

A főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem biztosítja ingyen a Sziget Fesztiválnak a területet, hanem közterület-használati díjat kér - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kedden. A közterület-használati díj mértékét - figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a fesztivál - egyedileg fogják megállapítani. Gerendai Károly, a Sziget fesztivál ügyvezetője találkozót kért az ügyben Tarlós István főpolgármestertől - mondta Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke az MTI-nek....
sziget_logo_2011

Sziget: Bemutatjuk az új gitárost

Miután április 20-án napvilágra került a hír, miszerint KK Downing, a Judas Priest szőke gitárosa mégis kilép a Judas Priestből és nem vállalja a 2011-es, Epitaph névre keresztelt világkörüli turné fáradalmait, a zenekar elkészítette az első közös fotót az új gitárossal, Richie Faulknerrel. A Szigeten is már ebben a felállásban mutatkozik be a világ egyik legismertebb metálzenekara. A Judas Priesthez hasonlóan Richie Faulkner szintén brit állampolgár,...
20110111_sziget_fesztival

SZIGET: 18+

Idén tizennyolc éves és egyben tizenkilencedik a Sziget, amelyen – 1993-as születése óta – láthattunk 17 950 programot, ebből hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország – különböző műfajt képviselő – előadója és 54 országból érkező, összesen 5 448 372 látogató. 2011. augusztus 10-15 között ismét Sziget, a megszokott helyen, a tavalyi árakon, új helyszínekkel, aktuális trendekkel, nagy öregekkel, itthon elsőként bemutatkozó ígéretekkel, de legfőképpen a tavaly...
20110111_sziget_fesztival

Sziget Fesztivál 2011: Új színpadok, aktuális trendek, tavalyi árak

Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új szabadtéri helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metálcsapat mellett - az aktuális zenei trendek bemutatására is, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát – a megszokott helyen – idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!...
sziget

Ilyen lesz a Sziget 2009-ben

Eltűnő és feltűnő színpadok, felcserélt helyszínek, drágább és olcsóbb jegyek lephetnek meg idén a Szigeten. Mindenfélét megtudtunk az idei egyhetes együttlétről, cikkünkben jegyárakkal, és más érdekes számokkal dobálózunk, valamint azt is eláruljuk, kik azok, akik tuti nem lépnek fel. "Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten" – nyilatkozta Gerendai Károly Sziget-főszervező a fesztivál mai sajtótájékoztatóján arra utalva, hogy a megújulás jegyében számos programhelyszín átalakul, költözik, illetve olvad egybe...
20110111_sziget_fesztival

Sziget – Újabb fellépők

A napokban több előadó jelezte, hogy elfogadja a Sziget szervezőinek meghívását kedvenc fesztiválunkra, amit a Festival Awards, és a The Independent után most a brit Songlines magazin is a világ legjobb fesztiváljai közé választott. Kezdjük rögvest a Nagyszínpaddal: ma már nem titok, hogy az ötszörös Grammy-díjas és háromszoros Ivor Novello-díjas R&B-, soul- és dzsesszénekesnő, díva, popkult ikon, a kétezres évek legegyedibb női énekhangjának birtokosa, Amy Winehouse is fellép...

Iron Maiden a Szigeten

Hosszú évek óta először, egy értelmes külföldi zenekart sikerült a Sziget fesztiválra szervezni (lehet szidni nyugodtan, de számomra az amerikai divat rockot játszó bandák mindennek számítanak, de normális rockzenének nem, pl . Tool, és hasonlók).  Mint a címből is kiderül, a zenekar nem más, mint a legendás Iron Maiden. Végre láthatja a zenekart mindenki élőben, aki még túlságosan gyerek volt, vagy egyszerűen csak üres zsebbel rendelkezett a Heavy Metal...

Friss hírek

Erdélyben turnézik a Dreamgrave és a The Tumor Called Marla

Magyarország két prog metal erőműve intenzív összecsapásra készül: játékos, sötét, dögös szimfoprog és elektronikus, elvont djentes atmoszféra feszül egymásnak! https://www.youtube.com/watch?v=10CmNdq9h90 Március 14, Temesvár @ Reflektor w/ Untold...

Portugál-görög metál bál-Moonspell és Rotting Christ koncert lesz Budapesten

25 országot érintő, 50 állomásos giga turnéra indul a dark/gothic metalos portugál MOONSPELLés a black/dark metalos görög ROTTING CHRIST. A körútnak ráadásul budapesti állomása is lesz november...

Ken Hensley & Live Fire: koncert az A38 Hajón

Eseménydús 2019-re készül Ken Hensley: az idén 74 éves angol zenész rögzít majd egy lemezt, melynek Monsters and Machines lesz a címe, és új...

Alcohol klippremier: a Tükörkép dalra forgott videó Szasza (Sex Action) szereplésével

Új videoklippel jelentkezett az ALCOHOL a szeptemberben megjelent Remélem zavarok albumának egyik dalára. Ezúttal a Tükörkép című tételhez forgattak videót Vörös Renátó segítségével, melyben a Sex...

Egy hónap múlva jön az új Tesla korong. Két dalt most megmutatunk nektek.

Öt év elteltével, március nyolcadikán jelenik meg a sacramentói Tesla következő nagylemeze, Shock címmel. A Jeff Keith vezette, 1981 óa aktív hard rock csapatnak...