Elkészült a 2010-es Rockmaraton fesztivál második napjáról készült kisfilm, a weboldalon már látható! Aztán vannak újabb nevek a programba, természetesen még közel sem akarjuk ellőni az összes puskaporunkat, de felvillantunk pár újabb nagyszerű nevet a 2011-es felhozatalból. Idén is óriási sikert aratott, az utolsó pillanatban programba kerülő német Varg zenekar, ezért velük szövetségre lépve, már akkor megállapodtunk, hogy jövőre visszatérnek. Persze a rohamosan népszerűsődő banda hozza magával összes pirotechnikáját is!!! A nemzetközi mezőnyt erősítendő, vendégünk lesz ismét a szlovák Konflikt. Itthonról pedig a nemzetközi porondra végképp jegyet váltó Dalriada zenekar érkezik a Fajkusz Banda népzenészeivel kiegés zülve. A német AFM Records által leszerződtetett, új klippel, weboldallal és lemezzel jelentkező társaság 2010-ben is az egyik legnagyobb buliját okozta a fesztiválnak. A szintén közönségkedvenc, idén 5 éves SKA-Pécs sem marad ki a programból! Ja és persze Gép, Gép, Gép, Pokolgép!

Sokan érdeklődtetek, de megnyugtatunk mindenkit, hogy még jut a karácsonyfa alá az első 3000 darab szuper kedvezményes belépőből, ha ügyesek vagytok, és időben vásároljátok meg. A szerencsésebbek meg is nyerhetik pénteken, a Rockmaraton felvezető rendezvények sorozatának legújabb állomásán a Zenész Ifjúsági OtthoNban megrendezésre kerülő pécsi Tankcsapda koncerten. Bulira 800 főben limitáltuk a vendégek számát, így célszerű itt is az elővételt választani. Rövidesen újabb jó hírekkel szolgálunk!

www.zionpecs.hu
www.rockmaraton.hu