SZIN – a szezon utolsó nagy fesztiválja. Igazából nem is akartam elindulni. Persze mindig ezek a legnagyobb bulik, mint ez is. Olyan sok általam rossznak ítélt előjel kísérte az indulást, hogy úgy voltam vele, talán nem kéne menni, úgyis voltam az idén 9 különböző fesztiválon, táborban, ilyenek, kibírom nélküle. De győzött Zsófi és az ígéretem ereje, no meg az akkreditációnk – köszi, Enikő! 🙂

Még sosem voltam Szegeden, bár valahogy az a sanda gyanúm támadt a vonaton ülve, hogy a halászlé (egyik) fővárosának látványosságaiból most sem sokkal fogok találkozni, hacsak nem jönnek ki a Tisza-partra. 😀 Utamon kétszer is sikerült tisza-parti városba keverednem, ugyanis kolleginámmal és azóta már barátnőmmé avanzsált Zsófival indultunk útnak, aki Szolnok csudálatos metropoliszában éldegél. Vonattal Szolnokra mentem, sajnos a fránya munka miatt csak csütörtökön, onnan pedig autóval Szegedre, ugyanis nem sikerült olcsó szállást találnunk, a fennmaradó lehetőségekhez képest pedig igencsak szűkös volt a pénztárcánk, így ennek fényében úgy döntöttünk, hogy alszunk a kocsiban, bizonyos idő után úgyis teljesen mindegy. 😀 Indulás előtt betértünk a helyi legkisebbisszámít-áruházba, hogy bevásároljunk. Kosarunk tartalma szerintem elárulta, hogy fesztiválozni megyünk, hiszen a fél arcot beterítő napszemüveg, a 10 db-os színes alkoholos filctoll készlet, a „spriccoló”, a vodka (szigorúan 2x 7,5 dl), és az „Axl Rose” (Rózsa Sándor minőőőségi bor! Fröccsnek tökély) édes fehér bor minden háztartásban elengedhetetlen. 😀 Régi álmom vált valóra az utazással – minden ablak letekerve, hajamat fújja a meleg menetszél, szól a rákkendroll (jelen esetben a Robinzon Cirkusz), lábam az ablakban, cigi, és előttünk a pusztába vezető út. Iszonyatosan meleg volt, talán a 2009-es Hegyalján volt utoljára ilyen hőség… Épp ezt tárgyaltuk Zsófival, mikor egy szürke Renault kisbusz halált megvető bátorsággal szlalomozott előre a kocsik között mögülünk, a szembejövő sávba áttérve, de kb. 200 km/h-val. Nagyon kemény volt, meg is fejtettük, hogy biztosan egy késésben lévő zenekar. 😀 Természetesen az összes útba eső településen utat újítottak, bontottak, fúrtak, eltereltek (kíváncsi vagyok, a kisbusz vajon mindezeket figyelmen kívül hagyva toronyiránt ment-e Szeged felé, vagy bosszankodva, káromkodva kóválygott-e, ahogy mi… :D), nyilván Szegeden is. Úgyhogy barangoltunk cseppet, majd a lehető legtökéletesebb helyen leparkíroztuk a szállást – az eredetileg tervezett hotel előtti parkolóba, aminek a másik oldalán mit ad isten, egy kocsma állt. Abban a szent pillanatban nyitottuk a csomagtartót, elő a fröccsnek valót, és akkor kezdődjék a fesztivál. Ó, igen!  Húgymeleg fröccs… nos, nincsenek rá szavak… No, de ne tétlenkedjünk, elszaladt az idő, menjünk, vegyük fel a jegyet. Zsófi tavalyi emlékeiből táplálkozva a rokkant lábbal elvitt valahova a másik bejárathoz. Ja, merthogy a megyeri kis jószágháborús balesetem eredménye egy jó kis külső bokaszalag húzódás és zúzódás lett, kaptam bokaszorítót, szép kéket, ami egyáltalán nem melegítette a lábamat a 39 fokban, á dehogy! 😀 Tehát elmentünk felvenni a pass-t, ahol közölték, hogy a hátsó bejáratnál kell (jelzem, attól kb. 500 méterre álltunk meg a kocsival), köszi Zsófi! Visszafelé alcímet is adtunk a rendezvénynek: Roki és Koki eszméletlen kalandjai. Zsófi Koki, mert hülye az agya, én Roki, mert rokkant vagyok. 😀 Ebben meg is egyeztünk, innentől így mutatkoztunk be. Még némi italt, forró (!) vodka-sprite képében magunkhoz vettünk, amikor is begördült mellénk egy kisbusz, hogy merre tudnának bemenni. Nagyon aranyosak voltak a fiúk, mert oké, hogy sötétített volt hátul az ablak, de mivel odasütött a nap, simán láttuk, hogy mint az óvodások, tapadnak az ablakra a gitárok között… 😀 Útbaigazítottuk őket, majd megkérdeztük, hogy nem ők száguldottak-e végig a 47-es főúton, de felháborodva a felvetésen, miszerint ők Renault-val jöttek volna, közölték, hogy nem, az kéne még, ők Forddal vannak! 😀 Aztán integettünk és ők bementek. Meg akartuk találni a száguldó kisbuszt! 🙂 Az első zenekaros kaland után elindultunk hát, megkaptuk a csudálatos névre szóló passunkat, és zúztunk is be. A karszalag feloktojáló készüléken olyan matricát láttunk… Fekete sebtapasz, rajta egy metalvillázó kéz. Kérdeztük, hogy honnan lehet olyat szerezni, mire a biztonsági őr úr mondta, hogy a mentősöktől. Na, majd visszafelé. Beérkeztünk, kapkodtam a fejemet, öcsém, mekkora király! Van medence, ááááóóójeeeö! Van gitár alakú válltáska, óóóóó! Mint a búcsúban, közben erőteljes léptekkel vettük az irányt az ATC Silent Party Stage felé, ami legnagyobb megrökönyödésemre egy kiürített medencében kapott helyet. Mekkora állat! 😀 Amikor odaértünk, épp a Wisdom fejezte be, de velük valahogy úgy vagyok, hogy tök jó fejek, meg tök jó, amit csinálnak, de annnnnyira nem az én műfajom, hogy ihaj. Így nem is igazán tudok szabatos véleményt alkotni a dologról. Utánuk következett a Cadaveres zenekar. Zsófi mondta, hogy jók, hallgassuk meg, illetve tudom, hogy öcsém egy időben nagyon sokat hallgatott Cadaveres De Tortugas-t, majd Cadaverest, de én akkoriban megrögzött és beszűkült Pink Floyd-os, The Doors-os, és Alice In Chains-es voltam, úgyhogy le se bagóztam, mi a szart hallgat a tesóm. 😛 A közönség nem szedte szét a medencét, meg kell hagyni, elég sült halak voltak én nem is értem. Kb. mi ketten tomboltunk, mert nem lehetett nem tombolni rá. Nagyon bejött, kár, hogy csak most fedeztem fel őket, de ugye jobb későn, mint soha. Szóval ment a féllábon ugrálás, az egymás locsolása, spriccolása abból a spriccolóból, előkerült egy kóbor Jäger is (holott Megyeren eljött az a pillanat a kapcsolatunkban, hogy azt kellett mondanom, hogy nekem időre van szükségem és tartsunk egy kis szünetet, de ő csak nem érti meg és zaklat…), ment a headbang, amit láthatóan a zenekar is értékelt, hogy végre valaki megmozdul. Háddekihaminem, ugye. 😀 Nagyon jót mulattunk, és örömmel nyugtáztam, hogy ismét megkedveltem egy hazai együttest, a közönség meg csicska. Minekután megfejtettük, hogy Balázs, a basszusgitáros tök úgy néz ki, mint Dimebag, kellett csinálni egy közös fotót. Meg inni egy felest. Meg egy sört. Meg eszmét cserélni. Ennek az lett a vége, hogy addigra már elég jó állapotba kerültünk, úgyhogy órákig sikerült csacsorászni velük néminemű italok kíséretében indokolatlanul. Aztán könnyes búcsút intettünk a srácoknak, mert indultak tovább, mi pedig a medence felé vettük az irányt. Én nem mertem bemenni a lábammal, de Zsófi pancsolt egyet, közben lógattam a „jó” lábamat a vízbe, iszogattunk, ismerkedtünk, mert miért ne (utólag kiderült az is az egyik zenekar volt, de nem tudtuk meg, hogy melyik…). Aztán mentünk egy kört, nézelődtünk, kimentünk a kocsihoz újratölteni az italos poharunkat (mert olyan keveset fogyasztottunk addig ugye…) és már ott is voltunk, hogy kezdődik a Ganxsta koncert! Attyaég, de rohan az idő! A jól ismert Maláta Bár, beálltunk oldalt a színpad mellé, ott valahogy komfortosabb volt. Imádom Ganxstáékat élőben, hihetetlen hangulatot teremtenek, és azért valljuk be, zeneileg sem utolsó, amit csinálnak. Ott tobzódtunk, még az egyik nagy kedvencemet, a Tengertáncot is játszották, meg az összes klasszikust, jó bő lére eresztett kis koncert volt, bár most, ahogy észrevettem, kevesebb ökörködéssel, mint általában (biztosan azért, mert kivételesen nem Gabi gitározott… :D), de annál több zenével. Jajj, nagyon beleéltük magunkat, táncoltunk, amikor is a Boom a fejbe című klasszikusnál azt vettük észre, hogy Big Daddy Laca mutogat a többieknek felénk, azok meg néznek. Kit érdekel, ment tovább a haj- és fejrázás, táncika, a következő felpillantásnál pedig a komplett zenekar, mindenki néz oldalra és vigyorog ránk, mutogatja a metálvillát… Gyó, mondom, menők vagyunk, Kokikám! 😀

Ezután elindultunk, hogy megyünk Paplanhoz a Jäger bárba, mert hát olyan régen találkoztunk, ugye (nincs egy hete… :D). De odáig nem jutottunk, csak a lángososig. Baconos-sajtos töltött lángos, atomra megkenve fokhagymával – direkt halásztam a darabokat a bödön aljáról, aminek Zsófi kifejezetten örült. 😀 Megzabáltuk, célba vettük a mentősöket, hogy nekünk KELL olyan fekete, metálos sebtapasz, tudja, ami a bejáratnál van felragasztva arra az izére, amivel összecsípik ezt a fém izét a karszalagon (nagyon komolyan és összefüggően magyaráztuk neki). Mentős fiú néz. Hát ő nem tudja, de megkérdezi. Körbekérdezett mindenkit, de mindannyian olyan hülye fejjel néztek rá, hogy azt le kellett volna rajzolni… Visszajött, és közölte, hogy „Lányok, szerintem titeket átvertek, nekünk ilyen nincsen…”. Annyira beszopattaaaaak! :DDD A csalódás után indultunk a kocsihoz, kicsit rendezkedni, megágyazni, ilyenek. 🙂 Épp  sztoriban voltunk, amikor észrevettük, hogy egy pasas áll tőlünk másfél méterre és néz. Jó, majd abbahagyja. De nem. Egy idő után Zsófi megkérdezte, hogy segíthetünk-e, mire közelebb lépett és megkérdezte, hogy „Pénzért szex?” Hö? 😀 Hát lefagytunk. Közöltük, hogy nincs, aztán elkezdte a „deénmégszűzvagyok” – dumát. Hát én kész voltam. 😀 Úgyhogy inkább bementünk a kocsmába (ami Veranda névre hallgatott), ahol már csak egy asztalnál volt hely, de ott is ült egy nagyobb társaság. Itt egy kisebb blackout következett, úgyhogy arra emlékszem csak, hogy az asztalhoz keveredtünk, a társaságban egy lány volt, akinek nem annyira voltunk szimpatikusak érzésem szerint (nem is értem, miért… :D), volt egy mérnök, egy pszichológus és egy ügyvéd pasas, és Nietzscheről vitatkoztunk – szóval volt baj. 😀 Ők aztán elszivárogtak, mi pedig egy másik társasághoz szivárogtunk észrevétlenül, akik pedig cseh motorosok voltak! Na, azt a multikulti beszélgetést, te jó ég! 😀 Ittunk pálinkát, az nagyon kellett még akkor, hajnal 3 tájt… De legalább kiválóan beszéltünk külföldiül. Meg kellett néznem a motorjaikat is, hát szerelmes is lettem az egyikbe, belepattantam a nyeregbe, és elképzeltem a száguldást. A srác mondta, hogy megtanít vezetni. Mondom most, ember???!!! Kettőig nem látok! 😀 Ó, majd reggel. Hogyne, bizonyosan leszek reggelre olyan állapotban, hogy egy másfél mázsás dögöt akárcsak megtartsak az 50 kilómmal mindenféle vezetési előképzettség nélkül. 😀 Közben odajött a pénzértszekszes pasi, hogy nem gondoltuk-e meg magunkat… nyilván de… 😀 A csehek kérdezték, hogy ki ez, elmeséltük nekik, jót nevettek. Kezdett hűvösödni, úgyhogy felinvitáltak minket a hotelba, hogy igyunk ott tovább. Hát jó. Bár a kommunikációs csatornában akadtak problémák, de azért még félactivityben ment, kiderült, hogy annyira szimpatikusak voltunk nekik, hogy nem akarták, hogy a kocsiban aludjunk, úgyhogy kivettek nekünk egy szobát! 😀 Az előző pasiból okulva, vadul elkezdtük magyarázni, hogy „no szex!!!”, mire közölték, hogy dehogy, mit képzelünk, ez a mi szobánk, ők mennek a sajátjukba, reggel találkozunk! Hát köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől… 😀 Az a reggel végül is kb. 9 óra lett, de ahogy az ágy kinézett… Mert ugye nem is kell mondanom, hogy különböző posztmodern, néhol dadaista elemekkel tarkított ábrákat és feliratokat firkáltunk Zsófival egymásra alkoholos filccel, ami ugye a lepedőn kötött ki. Szééép volt. 🙂 Megfürödtünk, mert ki tudja, milyen körülmények közt lesz lehetőségünk legközelebb rá, hajat is mostunk. A teraszon állva és fésülködve a kocsma udvaráról valakik integettek nekünk. Visszaintegettünk, majd angolosan távoztunk, bepakoltunk a kocsiba, és még félrészegen beültünk a kocsmába. Az integetős fiúk odahívtak, hogy ők is egyedül vannak, azaz ketten, meg mi is, hát ugyan dumáljunk már. Én vallom, hogy összefújja a szemetet a szél, meg a zsák a foltját elmélet, de hogy ezek idióták, az tuti. 😀 Ők lettek Mirr és Murr, úgyhogy csodás találkozás volt. Ittunk végre hideg fröccsöt, ezek az állatok meg elkezdték hordani a Jägereket… Délelőtt 11-kor… 😀 Mondanom sem kell, hogy elég hamar beütött. Vitatkoztunk, hogy elinduljunk-e, mert én azért csak megnézném azt az Alice In Charge nevű formációt, mert hát csak Alice In Chains, de úgy döntöttem, hogy korán van, meg egyébként is elfogult vagyok a Takács Vilkó-Kovács Tomi-Németh Szabi-féle AIC tribute iránt, és hozzájuk hasonlítanám úgyis az egészet.  Úgyhogy még maradtunk. Mivel ők napijegyesek voltak, az órákon át tartó baromkodás után elmentünk velük oda, ahol mi próbálkoztunk először. Taxival. 😀 A bemenetel is szép volt, nem engedték be a fél literes poharamban a vodkasprite-ot. Húzóra. Az akkor és ott annyira kellett, mint tanyára a villany. Én konkrétan molesztáltam egy guminőt… Valami pult, valami Jäger. Mert nehogy már ne igyunk egy rövidet, ha már bent vagyunk a fesztiválon. Amikor odaértünk, a Beatlösz játszotta a ráadást, hát az kellőképpen meghozta a partihangulatot az örökzöld Beatles slágerekkel. Utána a Murr által csak Metalikáriumként emlegetett Metallicum következett, akik meglepő módon Metallica tribute zenekar. Mi hajaztunk, énekeltünk, a srácok meg hozták a pálinkákat – mert az gyomorban oly kompatibilis a jägerrel, hogy ihaj. Még nyakban is ültem állítólag… Közben átnéztem a szomszédos sátorban játszó 5 Yards-ra. Újabb zenekar, akit ott szerettem meg, Nagyon jó! Kicsit grunge-os, kicsit seattle-i rockos, kicsit progresszív, nagyon magával ragadó. Én konkrétan elsírtam magam az egyik számon, pedig a szöveget nem is figyeltem. Csak behunytam a szememet, hallgattam a zenét, és annyira megmozdított bennem valamit, hogy ezt váltotta ki belőlem. Nem voltam szomorú, nem emlékeket idézett fel, egyszerűen olyan szépséget és igazságot éreztem meg benne, hogy mosolyogva potyogtak a könnyeim. Azt hiszem ilyen a ZENE. A többiek vártak, úgyhogy néhány szám után visszamentem, de megfogadtam, hogy egyszer végignézem őket tisztességesen! Ott ugyanaz az állapot fogadott, de azért még pityeregtem Zsófinak, hogy ez a 5 Yards! Ő meg: tudom! 😀 Kösszmá. Buliegyüttes. A SZIN harmadik délutánján a Metallicum ezt a címkét kapta tőlem. Én nem nagyon fedeztem fel hibát a játékukban, bár be kell valljam, nem sok, Metallicát komolyabban játszó zenekart láttam eddig. Utánuk jött a Doors Emlékzenekar. Hát én imádom a Doors-t, úgyhogy volt táncolás, ordibálva éneklés, dalok közt „Asziszitekhogyéltek?!” – bekiabálás, eksztázis. Ó, de jó volt! 😀

A végén mondtam, hogy menjünk, vegyük át a papucsot cipőre, mert nemsokára kezdődik a Hollywood Rose. El is indultunk, de én még azért bementem a medencébe, mostam is Zsófi folyton leeső fehér trikóját, meg söröztem a vízben, amiért a sekuricsibácsi meg is dorgált, hogy nem szabad. A pancsi után elindultunk kifelé, hogy akkor átöltözünk. A gáton természetesen újabb társasággal kellett meginni még néhány pálinkát, ami sajnálatos módon engem le is vett a lábamról… Konkrétan összezuhantam a kocsiba. 😀 Aludnom kellett, mondtam Zsófinak, hogy hagyjon itt, összeszedem magam, és megyek utána. Így is lett. Zseniális érzékem van az ilyen bénázáshoz, hogy pont a barátaim koncertjét késem le, ugyanis mire összekapartam magam hamvaimból, vége lett a Hollywood Rose-nak. 😀 Kaptam is a pofámra Viktortól. Úgyhogy lájtos sörös, a Houdinivé változó Jesset folytonosan keresős, csillagnézős beszélgetés jött a fiúkkal. És életem egyik legszürreálisabb élménye akkor ért, amikor elkezdtem keresni Viktort, aki Jesse-t kereste (:D), és valahogy lekeveredtem a silent disco-ba. Először a nyakamban volt a fülhallgató, mert én ugyan nem leszek birka (dehogynem), úgy kóvályogtam, nézelődtem, de annyian tomboltak, mondom kipróbálom. Hát olyan vicces! :DDD Vicces és szürreális, így tudnám jellemezni. Na de nem feledvén eredeti küldetésemet, kimásztam, és láttam, hogy visszataláltak mindketten a többiekhez. Aztán búcsúzás, békülés, mi pedig visszafelé, de útban az alvóhely felé még vettünk cukrozott, fahéjas pörkölt mandulát, ami egy gasztronómiai orgazmus! Hosszú, igazán hosszú volt nap, bekucorodtunk, és még kismilliószor meghallgattuk a 21:11-et, többen a HR-es fiúk közül kaptak egy jelzőt, de ez maradjon a mi titkunk ( 😉 ), míg el nem aludtunk. Felébredve Mirr és Murr kiabáltak nekünk az erkélyről, mert mit ad isten, ők is abban a hotelban laktak. 😀 Kicsi a világ, én mindig mondom. Mondták, hogy menjünk fel fürdeni. Úúúú, az de jó ötletnek tűnt! Közben Murr elköszönt, sírtak otthon a gyerekek, de két éjjel érkezővel megismerkedtünk, ők a keresztségben később a Szőrös Törpe és Gizda FredAszter neveket kapták. 😀 Igazából bealvás lett a zuhanyzásból, mindenki, ahol épp talált egy alkalmatosságot, eldőlt, mint a rohadtnád, Mirr például az erkélyen a paplanon (na nem a dj-n, hahaha!). Azt a kőkemény másnapot, amikor kinyitottam a szememet, attyaúrbesenyő! De ideje volt összeszedni magunkat, mert már jócskán időben voltunk. Sorban mindenki megmosta mockossz kissz tessztét, majd elindultunk kajálni, mert mi akkor realizáltuk Zsófival, hogy két napja nem igazán ettünk semmit… Úgyhogy megrohamoztuk a Kertvárosi Vendéglőt, ahol nagyon-nagyon jót ettünk, nagyon jó áron, és nyilván rommá röhögtük magunkat a pincérrel egyetemben, míg a szomszéd asztalnál közben megjelent Szűcs Szabika kolléga is. Kaja után vissza, United Unplugged a borfaluban. Jó borok, funky és modern jazz… háttööö… nem az én zeném, meg kellett állapítanom, de beszélgetéshez háttérzajnak pont jó volt. 🙂 Utána átvonszoltuk magunkat Aurórára, és bepótoltam kamasz koromban kimaradt punk-korszakomat, hogy „Öcsém, ez tök jó!” 😀 Találkozás megyeri ismerősökkel, rohadjak meg, ha nem olyan kicsi ez a világ, mint a tenyerem! Itt már éreztem, hogy a kritikus harmadik napot éljük, iszonyatosan offon voltam, de azért ment a hülyéskedés, meg a tánci. Jäger már nem, szigorúan víz, és némi fröccs. No de még ki kell bírni, hiszen Danko Jones! Azt úgy vártam! Nem is kellett csalódnom. Pontos kezdés, kőprofizmus, a sajátos stílus. Hulla fáradt voltam, úgyhogy a kedvenc számomnál, nem is bírtam ülve maradni, az óriás Pepsis napernyő rúdja körül kezdtem fél lábon ugrálni, pörögni, üvöltve. A maradék energiámat is kitáncoltam azon a koncerten. Úgyhogy azt sem tudom, hogy mikor és hogyan mentünk vissza a kocsihoz, de gyakorlatilag bezuhantunk. Hajnal 5-kor Mirrék rázták a kocsit, hogy „Nyissátok ki az ablakot, mert megfulladtooooook!!! Gyertek fel aludni!!!” De nem nagyon voltunk képesek felfogni mást azon kívül, hogy leeresztettük az ablakot. Délelőtt gyors pakolás, indulás, hazafelé, az események megvitatása, nagy nevetések.

A hatvani restiből írtam Kokikámnak egy sms-t, hogy annyira fáradt vagyok, de annyira boldog!!! Egy élmény volt. Iszonyatosan bántam volna, ha úgy döntök, hogy nem megyek el. A SZIN egy tipikus fesztivál, gyönyörű helyen, irgalmatlanul profi szervezéssel, jó arcokkal. És amit így utólag nem bánok, hogy gyakorlatilag azokat a zenekarokat, amiket meg akartam nézni, itt nem láttam, viszont az összes másik fesztiválon igen, de új zenekarokat ismertem meg, zeneileg, emberileg. Nekem csak pluszt adott ez a fesztivál. Jövőre halál biztos, hogy ott leszünk! Köszönjük, Szeged!

Képek a SZINről többek közt ITT.