Megtört a McLaren-széria, idén a 25. Magyar Nagydíjon Mark Webber győzelmét ünnepelhette a közönség. Mögötte Fernando Alonso és Sebastian Vettel végeztek.

A jubileumi, 25. Magyar Nagydíjon óriási felhajtás volt, színes rendezvények, és rendkívül hangos közönség tette emlékezetessé a versenyzők és a nézők számára is a hétvégét. A futam előtt két, a Class FM pályázatán nyert diák kapta meg a megtiszteltetést, hogy a pályán állva énekelhetik el a magyar Himnuszt. Ezután a szokott procedúra zajlott, a rajt előtti utolsó, megszokott pillanatokat láthattuk, miközben Szujó Zoltán beszélgetett pár pilótával, köztük a 2008-as győztessel, Heikki Kovalainennel is (Lotus).

A pálya keskeny kanyarjai nemigen alkalmasak előzésre, csupán a célegyenes utáni egyenes és kanyar kínál erre lehetőséget, így a rajt méltán fontossággal bírt. A rajtot az élről induló Vettel jól kapta el, a 2. helyezett Webber azonban nem: Alonso betette oda autóját, és hamarosan Vettelt támadta, aki blokkolt, majd elszakadni látszott, míg Webber harcolt elvesztett helyéért. A világbajnoki címvédő pórul járt, a 11. helyről a 15.-re esett vissza, míg Schumacher feljött a 13. helyre.

Az erőviszonyok hamar megnyilvánultak: Vettel pokoli tempóval hagyta le a mögötte érkezőket, míg Massa egyre lemaradt az Alonso-Webber párostól. A futamot a 16. kör zavarta meg, ahol egy nagyobb darab szárnyrész került a pálya közepére, és a Safety Car megjelent, búcsút intve így Vettel előnyének. A pilóták ekkor szállingóztak a box utcába, ahova szintén elkélt volna egy SC… Robert Kubica kerékcseréje után a „nyalókás” ember hamar indított, így hamarosan találkozni kényszerült Adrian Sutil jobb oldalával, és a két autó össze is gabalyodott. Sutil versenye véget is ért, és bár Kubica visszatért a 19. helyen, az autó irányíthatatlan volt, és még egy Stop&Go büntetést is magáénak tudhatott. Eközben Rosberg – talán megmutatva csapattársának, hogy ilyet ő is tud – 3 kerékkel parkolt le a boxutca kijáratánál, ugyanis az elengedése után rögtön levált a jobb hátsó kerék, és indult el a csapatok között. Az életveszélyes manőverben csupán egy Williams-Cosworthos szerelő sérült meg, akit a pályakórházba szállítottak.

A Safety Car a 19. körben távozott, és ekkor is bonyodalmak történtek: míg Webber elhúzott, Vettel mintha elaludt volna, és csak késve reagálva indult meg ő is. Webber a szuperlágy kerekeken pokoli tempót diktált, és Vettel is elszakadni látszott Alonsótól, mikor jött a villámcsapás a derült égből: áthajtásos büntetést ítéltek Vettelnek, mivel a megengedett 4 autóhossz különbség helyett 10 autóhossz különbség volt közte és Webber között a Safety Car ideje alatt. Vettel Alonso mögé érkezett 4 mp-vel, amit hamar ledolgozott, a spanyolt azonban megelőzni már nem tudta.

Webber eközben pokoli tempót diktált, rendre 1-1,2 másodpercet vágott rá a mögötte haladó Alonsóra, és a szuperlágy gumikkal 43!!! körig bírt a pályán maradni. Ekkor kiállt, és még mindig hatalmas előnnyel folytatta a futamot, amelyet a leintésre vissza is növelt az eredeti távolságra, 23 másodperc volt az előnye.

Nem teljesített jól a VB-éllovas McLaren sem. Hamilton autója a 25. körben motorhibával megadta magát, így a VB első helyezett nullázott a futamon, s csapattársa is csak a 10. helyen körözött, de a végén a 8. helyen ért be, Barrichello kerékcseréjének, és Hamilton kiesésének köszönhetően. Annál jobban teljesített viszont a BMW Sauber-Ferrari: a mostani futamon ünnepelték a 300. indulásukat a Forma 1 történetében, és a csapat kitett magáért, ezt bizonyítja de la Rosa 7., és Kobayashi 9. helye, aki a 23. helyről indult büntetés miatt.

Barrichello, aki kemény keverékűn rajtolt, csupán az 55. körben jött ki a szuperlágyért, és addigi 5. helyéről a 11.-re került vissza. A végén óriási csatát vívott Schumacherrel, aki meglehetősen veszélyes védekezéssel kívánta maga mögé utasítani, sikertelenül. Bár Barrichello 300 km/h sebességgel kb. 5 centire volt a faltól, nem tágított, így behozta autóját a pontot érő 10. helyre. A futamot leintették, és a Red Bull először nyert a Hungaroringen, Mark Webber személyében.

Végeredmény:

1.                     Webber                      RBR-Renault                                   25 pont

2.                     Alonso                                    Ferrari                                     18 pont

3.                     Vettel                         RBR-Renault                         15 pont

4.                     Massa                         Ferrari                                     12 pont

5.                     Petrov                         Renault                                   10 pont

6.                     Hülkenberg                 Williams-Cosworth                  8 pont

7.                     de la Rosa                   BMW Sauber-Ferrari               6 pont

8.                     Button                        McLaren-Mercedes                  4 pont

9.                     Kobayashi                  BMW Sauber-Ferrari               2 pont

10.                   Barrichello                  Williams-Cosworth                  1 pont

 

Egyéni                                                           /                                  Konstruktőri

 

1.         Webber                      161 pont         /           RBR-Renault                                   312 pont

2.         Hamilton                    157 pont         /           McLaren-Mercedes                304 pont

3.         Vettel                         151 pont         /           Ferrari                                     238 pont

 

A száguldó cirkusz nyári szüneten van, következő futam: Belga Nagydíj, 2010. 08. 27-29